Mit várnánk el az Európai Unió tagállamaként? Európai színvonalú, vagy legalábbis annak keretei között működő egészségügyi szolgáltatásokat, beleértve a járványhelyzetben gyártott és engedélyeztetett oltásokat is. Természetesen a kormányunk nem bír az EU-val közösséget vállalni semmiben, mert más érdekek szerint cselekszik.
Szijjártó Péter szerint reális, hogy idén két forrásból is érkezhet koronavírus elleni oltóanyag Magyarországra: a két ünnep között az Európai Unió által lekötött vakcinák első részletei jöhetnek, de rövid időn belül Kínából is kaphatunk, ha az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakemberei biztonságosnak és használhatónak ítélik azokat – írja az ATV.
“Az Európai Unióból azt az értesítést kaptuk, hogy a nemzeti engedélyezési jogkörrel rendelkező hatóságok álljanak készen, mert az év vége előtt, praktikusan a két ünnep között megszülethet az a jóváhagyó döntés, amely a Pfizer és a Biontech vakcinájára vonatkozik”
– mondta Szijjártó Orbán Viktor reggeli interjújában tett kijelentéséről, ami szerint december 27-28-án megkezdődik az oltás Magyarországon.
Az így is bizonytalan magyarokat, akik félnek az oltások mellékhatásától, most a kínai vakcina behozatalával mennyire teszi kevésbé szkeptikussá a kormány? Túl szép volt, hogy igaz legyen, hogy európai megoldásokat találjunk.
Szijjártó elmondta, ő maga beoltatja magát, de csak a sor végén, ugyanis lesz megállapított oltási sorrend, és mivel ő nemrég gyógyult fel a vírusból, még az is lehet, hogy a végére kerül.
Nem értjük, hogy a külügyminiszter miért akarja ráerőszakolni a magyarokra a keleti vakcinákat, mikor a közvélemény-kutatások alapján csupán a megkérdezettek pár százaléka fogadja el a kínai, esetleg orosz oltásokat…
(az engedélyezett vakcinák minőségét nem vitatjuk, nem kívánunk az oltások beadatása ellen hangolni senkit! – a szerk.)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.