Ha már megvettük őket a kínai barátainktól, akkor be lesznek adva.
A brüsszeli beszerzésből származó vakcinák nagyon lassan érkeznek, ezért ha csak ezekre számítunk, akkor a korlátozások akár szeptemberig is maradhatnak – jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Hozzátette: a kormány azon dolgozik, hogy több forrásból (leginkább kínaiból – a szerk.) többféle vakcina álljon a magyar emberek rendelkezésére.
Dömötör arra reagálva készített videóüzenetet, hogy a Demokratikus Koalíció petíciót indított a rossz minőségű, kétes hatékonyságú kínai vakcina ellen.
Megírtuk, hogy Duda Ernő virológus professzor a Szeged TV-nek elmondta: a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer vagy a Moderna által gyártott oltásokétól. A kínai vakcinák többségében ugyanis elölt, teljes vírus van, ami problémákat okozhat.
Dömötör Csaba a videójában azzal maszatol, hogy “a magyar orvosok csak olyan vakcinával oltanak, amit a magyar egészségügyi hatóságok biztonságosnak ítélnek és amit Magyarországon kívül más országban is használnak”.
Dömötör nem véletlenül hagyta ki az európai uniós engedélyeket, ilyennel ugyanis a rossz hatékonyságú, elmaradott kínai vakcinák nem rendelkeznek.
Itt a videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.