Közel 150 milliárdnyi közpénzt áldoz jövőre a Fidesz arra, hogy a maga oldalára állítson egy szűkebb csoportot. Ám ezen a rétegen múlhat a voksolás eredménye.
Nagyjából 370-390 ezer új választópolgár kap lehetőséget 2022-ben arra, hogy először adja le voksát országgyűlési választáson, továbbá hozzávetőlegesen 600 ezerrel csökken a 2018-ban még szavazati joggal bírók száma az elhalálozások miatt. Ez olyan demográfiai változás, amely szoros verseny esetén döntő hatással lehet a voksolás kimenetelére. Márpedig a felmérések szerint a közösen induló pártok jelentette összefogás beérte a Fidesz-KDNP-t, és a nem kormánypárti közvélemény-kutatók (Medián, Publicus, Závecz Research – ZRI) Népszava által elkért adatai szerint a hatalmon lévő erők nem túl népszerűek a fiatalok körében. A Median novemberi mérése szerint a 18-29-es korosztályban 19, a Publicus október-decemberi adatsora szerint a 18-25 éves csoportban 16, a ZRI szerint a 18-25 éves rétegben legalább 8 százalékpont a lemaradásuk. Ráadásul egy évek óta tartó trendről van szó. – A Fidesz átlagos támogatottságtól való lemaradása a 25 év alattiak körében a két választás között jelentős mértékben nőtt: 4 százalékpontról 11 százalékpontra, s ez a különbség mostanáig maradt – mondta lapunknak Závecz Tibor. Okkal dobta be Orbán Viktor az szja elengedését a 25 év alattiaknak: információink szerint az ötlet mögött rafinált taktikázás húzodik meg. A három intézet felméréseit alapul véve az ellenzéki tábor 300-335 ezer 18-25 éves szavazóval, a Fidesz-KDNP 160-180 ezerrel számolhat 2022-ben (ez a tábor nagyobb, mint az első szavazók száma – a szerk.). Bár a kabinetnek dolgozó Nézőpont Csoport kutatási igazgatója, Nagy Dániel az elmúlt napokban több Fideszhez húzó lapban is azt hangoztatta, hogy pánikra nincs ok, mert az ellenzéki közös lista – rajta Gyurcsány Ferenccel – a baloldali fiatalokat taszítja, a jobboldaliakat pedig aktivizálja, a kormánypártok a 2019-es önkormányzati voksolás óta számos lépést tettek az ifjúság visszahódítása érdekében. Azaz ők is érzik a veszélyt. Pár hónappal a választás után külön helyettes államtitkárt neveztek ki az ifjúságpolitikai ügyek intézésére a 23 éves Rácz Zsófia személyében. Folyamatosan bővítik a családalapítás dotációját – másfél éve indították a 18-35 éves korosztályt célzó babaváró támogatást –, miniszterré léptették elő a terület felelősét, a médiában igen sokat szereplő Novák Katalint. Tavaly októberben a 31 éves Koncz Zsófiát indították a borsodi időközi voksoláson – aki meg is nyerte azt.
Megalapították az ifjúságot célzó Pesti Tv-t. Megújították a legnézettebb kormánypárti online orgánumot, az Origót: a fejlesztés külön fiatalokra célzó kampányt kapott, miközben fő vetélytársának, az Indexnek a stábja – Fidesz-közeli üzletemberek nyomására – felmondott. Ám a felmérések azt mutatják, e lépéseknek tavaly nem volt érdemi hatása a Fidesz népszerűségére a fiatalok körében. Nem meglepő, hogy január közepén maga a miniszterelnök állt elő egy újabb ötlettel. Orbán Viktor bejelentette: a választás évében elengedik a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadóját, ő úgy becsülte, ez 130-150 milliárdos kiesést jelent a büdzsének. Számításaink szerint – s ezt fideszes forrásaink is megerősítették – ezzel tulajdonképpen lemondtak arról, hogy a fiatalság nagy többségét győzzék meg, ennél precízebben céloznak. A párt vezetésében is tisztában vannak azzal, hogy nem mindegyikük vesz majd részt a választásokon. – A mi adataink szerint a fiatalok 63 százaléka menne el szavazni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy inkább jó 10 százalékkal alacsonyabb szokott lenni a részvételük egy tényleges választáson – jegyezte meg Pulai András, a Publicus ügyvezető igazgatója. A ZRI mérése szerint a 18-25 évesek 32 százaléka biztosan, 23 százalék „inkább elmenne” szavazni, a Medián 64 százalékra mérte novemberben a korosztály aktivitását. Érdemes ezen a ponton Nagy Dániel okfejtésére figyelni, aki szerint az adócsökkentés előnyeit a gazdaságilag aktívak – tehát akik dolgoznak és nem feltétlenül tanulnak tovább –, a 18-24 éves fiatalok 46 százaléka élvezheti majd. Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmünket, hogy a 30 év alattiak körében a legfeljebb 8 általánost végzettek 43 százaléka támogatja a kormánypártot. Ám kérdés, hogy ők politikailag mennyire aktívak, elmennek-e 2022-ben szavazni. Szabó Andrea, az MTA kutatója által 2019-ben készített Aktív Fiatalok kutatásában megállapította: főleg azok érdeklődnek a közélet iránt, akikre a Fidesz kevésbé számíthat. Így az egyetemisták körében a nem szavazók tábora 26 százalékra csökkent – hozzátesszük, a tavaly kezdődött válság, a színiegyetem ügye, a felsőoktatás most felpörgő átalakítása aligha hűti a kedélyeket körükben. Minden jel szerint a Fidesz a 150 milliárdos kampányfegyverrel egy jóval kisebb rétegre lő, mint a 18-25 évesek csoportja, amely 2022-ben becslések szerint 776 ezer főt fog kitenni. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Publicus azt mérte, a fideszes fiatalok aránya a fővárosban mindössze 18 százalék, a megyeszékhelyeken 22 százalék, városokban 24 százalék, a falvakban pedig már 30 százalék. A Népszava augusztusi mandátum-kalkulációja pedig arra jutott, hogy jövőre 4 olyan billegő, illetve 15 olyan Fidesz által szorosan nyerhető választókerület (evk) lesz, ahol a kisebb települések és az alacsonyabb iskolázottság a meghatározó. Még ha a listák versenyében veszít is a Fidesz, ezekkel az evk-kal megőrizheti parlamenti többségét. (A cikk megírásában közreműködött M. László Ferenc és Kósa András.)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.