Az üzletember cége a debreceni BMW-gyár környékén végezhet infrastruktúra-fejlesztést. A projekt tetemes összegű.
8,6 milliárd forintba kerülő projektet végezhet el a Duna Aszfalt a debreceni BMW-gyár környékén; a munka infrastruktúra-fejlesztésről szól – írta a 24.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben megjelent dokumentumok alapján. A megrendelő debreceni önkormányzat még nem hirdetett eredményt a tenderen, azonban az ajánlatok elbírálása alapján a Duna Aszfalté volt a legolcsóbb, így a nyertes (megelőzve a Colast, a Strabagot és a Debreceni Mélyépítőt).
A Duna Aszfalt Szíjj László, az egyik leggazdagabb magyar érdekeltsége. A cég Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kötődő fejlesztések első ütemét végzi, ezen belül az önkormányzati utak útépítési, csapadékvízelvezetési, valamint szennyvíz- és vízvezetéképítési munkáit bízták rá.
Szíjj László neve onnan is ismerős lehet, hogy az ő jachtján nyaralt tavaly augusztusban Szijjártó Péter külügyminiszter és családja. A tekintélyes méretű hajó ekkor az Adrián járt, ott fotózták le a Fidesz politikusát is. Szijjártó a hvg.hu kamerái előtt is reagált az ügyre, ekkor úgy fogalmazott: “a megjelent írások az igazságérzetét sértették”.
A Telex.hu emlékeztet, a debreceni BMW-gyár munkálataira kiírt pályázaton tarolt többek közt Garancsi István cége, a Market Zrt. is, amely a gazdasági övezet bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat végezheti 22 milliárd forintért. A felcsúti vállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja, Mészáros Lőrinc pedig 54 milliárdért építhet vasutat a gyárhoz.
Forrás: hvg
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.