Kicsit megszaladtak a BMW-gyár költségei.
A Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László cége, a Duna Aszfalt Zrt. végezheti a debreceni BMW-gyár környékén az infrastruktúra-fejlesztést.
A beruházás 8,6 milliárd forintba fog kerülni.
Szíjj László cége a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kötődő fejlesztések első ütemét, ezen belül az önkormányzati utak útépítési, csapadékvíz elvezetési, valamint szennyvíz- és vízvezeték építési munkáit végzi.
A BMW-gyér építését Szijjártó Péter még 2018-ban jelentette be, az egész beruházás egymilliárd euróba fog kerülni, ehhez a cég 12,3 milliárdos állami támogatást kap.
Ez az összeg időközben jelentősen megnőtt, Debrecen önkormányzata 44 milliárdos hitelből vásárolt földet a beruházáshoz, 2018 végén pedig már arról szóltak a hírek, hogy
az állam 135 milliárdot szán a gyár felépüléséhez szükséges infrastruktúra-fejlesztésre, de később ez az összeg is magasabb lett 23,5 milliárddal.
A projektben Szíjj Lászlón kívül felbukkan Garancsi István és Mészáros Lőrinc neve is. Előbbi cége a gazdasági üvezet bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat és az engedélyeztetési eljárást nyerte meg, utóbbi pedig 54 milliárdért építhet vasutat a gyárhoz.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.