Hatszor annyi pénzt kaptak felújításra, mint amennyiért vették a hotelt.
223 millió forintba került, 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatásból újítják fel a Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cége tulajdonába került egykori lovasberényi kormányüdülőt — írta meg a 24.hu.
A Pintér egykori beosztottja, Tasnádi László volt rendészeti államtitkár által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. 2018-ban egy másik társaság megszerzésével jutott hozzá a Hotel Lovasberényhez bruttó 223 millió forintért, az állami támogatást azonban nem a tulajdonos cég nyerte, hanem
egy nemrég alapított vállalkozás.
Ez az Ingatlan Gyám 2019 Zrt., amelynek vezérigazgatója és tulajdonosa szintén Pintér Sándor beosztottja volt.
Lajtár József István az első Orbán-kormányban a Belügyminisztérium helyettes államtitkára volt. 2010-ben rendőrfőkapitány-helyettessé nevezte ki Pintér. 2014. szeptember 1-jétől a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának második embere volt, gazdasági és informatikai parancsnokhelyettesként, innen ment nyugdíjba.
A lap kereste az Ingatlan Gyám Zrt.-t kérdéseivel, Lajtár József István azt mondta:
“Engedje meg, hogy ne válaszoljak a kérdéseire. De higgye el, hogy a pályázatot a lehető legtörvényesebben állítottuk össze, mindent tisztelve, ami a jogszabályok által előírt. Nyilván azért kaptuk meg a támogatást, mert ebben a pályázati anyagban minden benne van.”
A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. szintén nem válaszolt a kérdéseikre. Mivel a vételárhoz képest hatszoros állami támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség ítélte meg, annak képviseletében Guller Zoltán azt mondta a lapnak:
Az Ingatlan Gyám 2019 Zrt. a támogatási kérelmével egyidejűleg benyújtotta a Hotel Lovasberény tulajdonosa, azaz a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. hozzájáruló nyilatkozatát is.
A két társaság tehát megállapodott arról, hogy a pénzt nem Pintér korábbi cége kérelmezi.
Hozzátették, hogy az 1,3 milliárd forintot még nem folyósították, mivel ahhoz a társaságnak biztosítékot kell adnia, ami még nem történt meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.