Barlay vallási, kisebbségi és határon túli műsorokat szerkesztett a közmédián.
Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli műsorainak főszerkesztője fogja vezetni a Színház- és Filmművészeti Egyetem következő félévében – írja a Kreatív a Magyar Hírlap szerdai száma alapján.
Barlay korábban a közmédia tanácsadói testületeként működő Kós Károly Kollégium vezetői tisztségét is betöltötte. A 2012-ben alapított kollégium fő feladata “a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése.”
Az SZFE-n Barlay mellett András Ferenc fogja vezetni a rendezői osztályt. A Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendező két legismertebb filmrendezése a Dögkeselyű és a Veri az ördög a feleségét. Az utóbbi években nagyrészt portré- és dokumentumfilmeket rendezett.
Múlt héten pedig kiderült az is, hogy a színművészeti a következő színházrendező osztályt Vidnyánszky Attila vezeti, őt osztályfőnöki teendőiben Pataki András. A prózai színészek osztályfőnökei pedig Szarvas József és Rátóti Zoltán (a kuratórium egyik tagja) lesznek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.