Rogyadozik a putyini rendszer.
Azt nem tudni, hogy igazak-e a pletykák, amelyek szerint Vlagymir Putyin beteg, de hogy a rendszere betegeskedik, az biztos — mondta Sz. Bíró Zoltán történész a 168 órának adott interjújában.
A történész szerint több jel is utal arra, hogy
az orosz elnök már a távozását készíti elő.
Erre utal az a nemrégiben meghozott törvény is, amely szerint az egykori elnökök nem büntethetőek.
A koronavírus Oroszország gazdaságát is érzékenyen érintette, a szakértő pedig hihetőnek találja azokat a híreket is, amelyek szerint
az orosz elit leggazdagabb tagjai sorba állnak a Pfizer vakcinájáért.
Sz. Bíró azt mondja, Oroszország teljesen egyértelműen politikai okokból szállt be a vakcinaversenybe, és magával a fejlesztéssel nem voltak gondok, azok utána jöttek.
Annyira kapkodtak, hogy a Szputnyik V terítésére tavasszal alapított cég például csak decemberben tudta meg, hogy az oltást mínusz 18 fokos hőmérséklet alatt kell tárolni és szállítani.
Később aztán bejelentették, hogy a vakcina plusz 2 és 8 fok között is szállítható.
A történész szerint minden bizalmatlanság és jogos aggály dacára az orosz vakcina lehet hatékony is, de a megrendelése külpolitikai gesztus, és a 300 milliárdért vásárolt fölösleges lélegeztetőgépek ügye után egyáltalán nem alaptalan a gondolat, hogy
a keleti vakcinák vásárlása azért olyan fontos a kormány számára, mert a vásárlás körülményei és pénzügyi vonatkozásai könnyedén eltitkolhatóak.
Navalnij ügyével kapcsolatban elmondta még, hogy az orosz ellenzéki politikus nincs biztonságban Moszkvában, miután a Putyin palotájáról szóló filmje megjelent.
Putyint eddig puritán emberként próbálták feltüntetni, és ez a mítosz most megdőlt. Hozzátette: Putyin hiába tagadja, hogy övé lenne a birtok, hiszen annál sokkal okosabb, hogy bármit is a nevére vegyen.
Sz. Bíró Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy az állami média immár a külföldi titkosszolgálatok embereként emlegeti Navalnijt.
(168 óra/24.hu nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.