Az igaz barátságot nem fazékban főzik.
Németh Szilárd Fidesz-alelnök, honvédelmi államtitkár, országgyűlési képviselő és Borbély Lénárd csepeli polgármester viszonya tizenöt év közös csepeli fideszes kiskirálykodás után megromlott — írta meg a 24.hu.
Németh immár a Parlamentben ül, és
úgy hozott létre hatalmas sportingatlan-portfólót, hogy a csepeli vezetőséget Borbéllyal egyetemben kihagyta az ügyletből.
A polgármester azt is fájlalta, hogy Németh még csak nem is tájékoztatta arról, mit tervez a hatalmas alapterületű csepeli sportlétesítményekkel, nemhogy önkormányzati vagyonkezelésbe adta volna azokat, ahogyan ez Borbély szerint ildomos lenne.
A csepeli sporttelepeket a Németh Szilárd által alapított KIMBA (Kozma István Magyar Birkózó Akadémia) kezeli, Borbély pedig várja, hogy kiderüljön, mi lesz a sorsuk.
Arról, hogy két évvel ezelőtt a két fél még milyen jó viszonyt ápolt egymással, már korábban is írtunk, itt elolvashatod. Az alábbi videón pedig sült vért fogyasztanak együtt az egykori jóbarátok:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.