Elkerülte a válságot a munkaerőpiac, a járványhelyzet esély is a felzárkózásra, ahhoz azonban, hogy az ország 2030-ra utolérje az uniós átlagot, 2-ről 3 százalékpontra kell felkúsznia a növekedési előnynek – mondta a Világgazdaságnak adott, csütörtökön megjelent interjúban György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Az államtitkár szerint megindult az átrendeződés a munkaerőpiacon, és ha a hazai vállalatok ott lesznek a járvány utáni nyitásnál, nagy lehetőség vár rájuk.
Kiemelte: a Gazdaságvédelmi akcióterv más utat követett, mint a többi ország válságkezelése. A kormány nem félelemből és kapkodva, hanem jól átgondolt stratégia szerint hozta meg a legfontosabb döntéseket. “Miközben más országok a munkahelyek megőrzésére úgy törekedtek, hogy az otthonülésért segélyt adtak, addig a magyar kormány a munkaadókkal folyamatosan egyeztetve annyi munkahelyvédelmi bértámogatást adott, amennyi a munkahelyek közvetlen megőrzéséhez szükséges volt, ezáltal hagyta lélegezni a munkaerőpiacot” – fogalmazott a lapnak. A vállalkozók felelős döntéseinek és a gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően a munkaerőpiac helytállt és elkerülte a válságot. Emellett a kormány jelentős összegeket mozgósított a munkahelyek megerősítésére és újak teremtésére: 2020 márciusa óta 918 milliárd forint vállalati beruházásösztönző állami támogatásról született döntés.
A bértámogatási programokról elmondta: a Gazdaságvédelmi akciótervvel a számításaik szerint 1 millió 547 ezer munkahelyet sikerült megvédeni, és 1 millió 660 ezer munkaképes korút értek el. Ezek a számok a megvédett, a megerősített, illetve az újonnan létrehozott munkahelyekre vonatkoznak. A fiatalok foglalkoztatottsága terén még vannak tartalékok, mint mondta, ezeket mozgósítják középtávon a 25 év alattiak szja-kedvezményével. Másrészt van még lehetőség az időskorúak foglalkoztatásában is, ezért jelentős adókedvezményeket kapnak a dolgozni vágyó nyugdíjasok. A harmadik csoport a gyermeket vállaló nőké, a kisgyermekes anyukáké, őket az eddigi családtámogatásokon túl rugalmas foglalkoztatással támogatják – közölte.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a vendéglátás sorsa, azt mondta: érdemes a gazdasági folyamatokat összefüggésükben vizsgálni, számos pozitív folyamatot látnak az európai és a magyar gazdaságban. Ilyen az egyébként is jelentős ipari megrendelések folyamatos bővülése, vagy a háztartások magas megtakarításai, amelyek a fogyasztási oldalon keresletként jelennek meg. A német családok 100 milliárd eurót nem költöttek el, az euróövezetben a háztartások megtakarítási rátája 12-ről 24 százalékra emelkedett 2020-ban. Új helyzetet teremt szerinte, ha ezek a források megjelennek a piacon, és a turizmus-vendéglátás is korlátozások nélkül működhet.
Hangsúlyozta, hogy jobbak Magyarország lehetőségei, mint a vírusválság előtt. Ezt azzal indokolta, mivel az általuk ismert számok alapján a válság során beruházásösztönzésre egyetlen kormány sem költött annyit, mint a magyar. “Jelentős fejlesztések zajlanak a gyógyszergyártásban és az élelmiszeriparban, de az exportágazatokban is töretlen a beruházási kedv, ami azt mutatja, hogy a válság ellenére a globális szereplők lehetőséget látnak hazánkban. Már csak emiatt is, a hazai szereplőknek is érdemes szem előtt tartaniuk, hogy olyan üzleti környezet veszi őket körül, amely a kitörés talaja lehet” – mondta György László a Világgazdaságnak.
Forrás: mti
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.