Jelentések álomvilágból.
A világszintű nehézségek ellenére Magyarország tömegével védte meg a munkahelyeket – jelentette ki a külügyminiszter hétfőn Budapesten, a faipari termékeket gyártó Falco Zrt. sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter szerint a magyar munkahelyeket a beruházásösztönzésre építő gazdaságstratégia mentette meg. A kormány ennek megfelelően 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a Falco 8,2 milliárd forintos fejlesztéséhez, amely több mint 300 alkalmazott állását tartja fenn – tette hozzá.
A tárcavezető szerint a Falco Zrt.-nek is köszönhető, hogy az osztrák anyavállalat Magyarországot választotta.
A Kronospar, amelyhez a Falco 2007-ben csatlakozott, 24 államban 40 gyárat működtet, így ez a befektetés is erős nemzetközi versenyben dőlt el. Ausztria a harmadik legjelentősebb befektető Magyarországon, több mint 2 ezer vállalatuk 75 ezer munkavállalót foglalkoztat belföldön – tette hozzá.
A miniszter a “kilábalás” folytatását az oltások felgyorsításától reméli. Sajnálatosnak nevezte, hogy az uniós vakcinabeszerzés “kudarcba fulladt”, mivel így Európa továbbra sem lélegezhet föl.
Más országok példája ugyanakkor arra int, hogy a meggondolatlan lazítás még mindig súlyos következményekkel jár – jelentette ki a helikopter-imádó teremfocista.
(MTI korrigálva) |forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.