Megszegte a kijárási tilalmat, mert nem ért egyet a korlátozásokkal.
Megírtuk, hogy a Mi hazánk elnökhelyettese, Dúró Dóra nem ért egyet a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásokkal, ezért január 22-én este megszegte a kijárási tilalmat, elment futni, majd az erről szóló Facebook-bejegyzését elküldte a rendőrségnek, és feljelentette magát.
Mindezt a képviselő azzal magyarázta, észszerűtlennek tartja, hogy a szülők nem mehetnek el futni még a gyerekek lefektetése után sem, ezért szándékosan este 8 után ment futni lakóhelye egy kilométeres körzetében.
A rendőrség az önfeljelentés nyomán nemrég megindította a nyomozást Dúró ellen – közölte az ORFK az Azonnalival.
Azt írták: bárki tehet feljelentést szabálysértési ügyben, ami alapján megindulhat az eljárás, de képviselők, és egyéb, közjogi tisztséget betöltő személy ellen csak akkor indítják meg az eljárást, ha lemondanak a mentelmi jogról, vagy a parlament megfosztja őket ettől.
Ám tekintve, hogy a könyvdarálásról elhíresült politikus közlése szerint lemondott a mentelmi jogáról, így
a lakhelye szerinti illetékes rendőrkapitányságon megindítják az eljárást a védelmi intézkedések megszegése ügyében.
Az ORFK hozzátette, ha tisztázták a tényállást, a rendőrség Dúró meghallgatása nélkül is dönthet.
Dúró Dóra az Azonnalinak azt mondta, értesült az eljárás megindításáról, és arra hamarosan Facebook-posztban reagál.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.