ADDIG NEM ADNA UNIÓS PÉNZT BRÜSSZEL, AMÍG A KORMÁNY FEL NEM SZÁMOLJA A KORRUPCIÓT
– derítette ki a Reuters.
A lap egy magas rangú uniós diplomatára hivatkozva állítja, Magyarországnak meg kell reformálnia a közbeszerzési törvényeket a rendszerszintű csalások visszaszorítása érdekében, még mielőtt megkapná a neki járó több milliárd eurós forrást az EU járvány utáni Helyreállítási és Rezílienciaépítési Eszköz (RFF) nevű alapjából.
Az erre vonatkozó dokumentumot január 26-án küldték el a magyar kormánynak, megjelölve azokat a konkrét jogszabályokat, amelyeken módosítani kell.
Ismeretes: az Európai Unió 750 milliárd eurót tesz elérhetővé a tagállamok számára a következő években, amelyeket a gazdaság helyreállítására kell fordítani. Ebből Magyarországnak 6,3 milliárd euró jut, Brüsszelben azonban már most aggódnak, hogy ezek a pénzek nem lesznek megfelelően és átláthatóan elköltve.
A dokumentumban úgy fogalmaznak:
“A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOKBAN A VERSENY GYAKORLATILAG ELÉGTELEN”.
Hozzáteszik: ez összefügg azokkal a “rendszerszintű szabálytalanságokkal”, amelyeknek köszönhetően az uniós strukturális alapok történetében a legmagasabb pénzügyi korrekciót kellett végrehajtani 2019-ben a magyar támogatások körében.
A Reuters szerint a magyar kormány egyelőre nem reagált az EU követelésére.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.