Már az alapján is, amit bevallanak.
2010 óta 786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők átlagvagyona – írja hétfő reggel az mfor.hu.
A lap felmérése során az értékpapírokat, befektetéseket, készpénzt, valamint a feltüntetett követelés-állományt és a tartozások nagyságát is figyelembe vette. Így derült ki, hogy
míg tíz évvel ezelőtt az átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy választott tisztségviselő, ez az összeg ma már közel 28 millió forint.
A felmérés szerint a parlamentben 2010 óta helyet foglaló képviselők 2020-ra mintegy 3,5 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonnal rendelkeztek az előző évi 2,9 milliárd után, míg tíz évvel ezelőtt, képviselői mandátumuk átvételekor csupán 401 millió forint nettó vagyonuk volt.
A lap összesítése szerint a 2010 óta parlamentben ülő képviselők
- értékpapír-állományukat 21 százalékkal 2,4 milliárdra növelték,
- takarékbetétben az előző évinél egy százalékkal többet, 997 millió forintot tartottak, 2011-hez képest 587 százalékkal többet,
- készpénzben 303 millió forinttal rendelkeztek a képviselők, ami 89 százalékkal több az előző évinél és 29 százalékkal több, mint 2011-ben,
- egyéb követeléseik értéke 1,5 milliárdot tesz ki, ami 4 százalékkal több a 2019-esnél és nagyjából triplája a 2011-es értéknek.
Ehhez képest tartozásaik az előző évhez képest 2020 végére 2 százalékkal emelkedtek 1,7 milliárd forintra, 2011-hez képest pedig 62 százalékkal.
Összehasonlításképpen az mfor megjegyzi, a háztartások nettó pénzügyi vagyona a koronavírussal terhelt 2020-as évben becslések szerint 10 százalékkal sem növekedett.
A képviselők birtokában lévő ingatlanok száma is szépen emelkedett az elmúlt tíz évben: 2011-ben még csak 512 ingatlant tulajdonoltak, 2020-ban ez 682. A legtöbb ingatlannal bírók listáját 14 fideszes képviselő vezeti. A dobogóra Varga Gábor 44 ingatlannal, Lázár János 33 ingatlannal, illetve L. Simon László 32 ingatlannal fért fel.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.