Ez gyorsan eszkalálódott.
Vera Jourová az Európai Bizottság uniós végrehajtó testület értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke, először tavaly nevezte a magyar demokráciát betegnek, ezt a kijelentését most megismételte, írja a Telex.
Jourová CEU Demokrácia Intézetének szervezésében tartott videokonferencián beszélt a magyarországi helyzetről.
Amellett, hogy a jogállamiság nem működik,
Jourová a választások tisztasága miatt is aggódik.
Ennek kapcsán átfogó vizsgálat várható, nem csupán egyes törvények felülvizsgálata.
“Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb”
— mondta a bizottság alelnöke.
Jourová véleményének komoly tétje van. Az Európai Bíróság az év végéig ítéletet hoz az ügyben, és mivel az uniós források kifizetését a jogállami normák teljesítéséhez kötötték, Magyarország ezektől eleshet.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Twitteren reagált a kijelentésekre:
„Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke ismét a magyar demokráciát becsmérelte, megsértve ezzel Magyarországot és a magyar embereket”.
Kovács szerint Jourová ezzel a bizottság hírnevét is rontja, sőt, azt bizonyítja, hogy alkalmatlan a munkájára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.