A miniszterelnök tájékoztatja a lakosságot.
Új, a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal kapcsolatos információkat tartalmazó videókat töltött fel a Facebook-oldalára Orbán Viktor Vakcinainfo Extra néven. A miniszterelnök Facebook-kommentelők kérdéseire válaszolt kisfilmjeiben.
Orbán az egyik videóban bejelentette, hogy 50%-os bértámogatást fognak adni a lezárások miatt frissen munka nélkül maradóknak. Hozzátette a 2010-es évek elejéről jól ismert kampányszlogent:
“Senkit nem hagyunk az út szélén!”
Arról is beszélt, hogy munkáltatói járulékot nem kell majd fizetnie a dolgozók után a vállalkozásoknak.
A szolgáltatás nyújtása céljából ingatlant bérlőknek március hónapra elengedi a kormány a bérleti díjat,
valamint a katásoktól, az átalányadót és az IVA-t fizetőktől sem kérik március hónapban a hozzájárulást.
A következő videóban látszik, ahogy görget a miniszterelnök a kommentek között, majd egy ponton megáll. Az egyik hozzászóló nem tartja jó ötletnek, hogy most konzultál a kormány a nyitásról, amikor éppen a zárásra készül az ország.
A miniszterelnök szerint jogos a felvetés, hogy inkább a nyitáskor lenne érdemes konzultálni, azonban szerinte van értelme a kérdőívnek, hogy kiderüljön, hogyan és mit szeretne a lakosság.
Orbán elmondta, hogy a konzultációra választ adók fognak dönteni a korlátozások feloldásával kapcsolatban,
azonban a döntések mindenkire fognak vonatkozni.
Bár ezen videókban éppen nem a vakcinákról volt szó, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatókat általában az operatív törzs szokta tartani, amelynek keretében újságírói kérdésekre szoktak válaszolni. Orbán most hasonló metódust követett, de ő a közösségi média platformján kommentelő kiválasztottak kérdéseire adott választ. Ő az új Müller Cecília?
(Orbán Viktor/Facebook/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.