A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik kormányzati intézkedése, hogy épp azoktól vonják meg a pénzt, akik a legközelebb vannak az emberekhez és helyben tudnának segíteni, tehát az önkormányzatoktól.
Mint az már korábban kiderült, a kormány nem hagy magára mindenkit, a legtöbb fideszes nagyváros bevételkiesését kompenzálta, Jászberény képviselőtestületének kormánypárti frakcióvezetője pedig most elárulta, miként juthatna pénzhez egy ellenzéki város.
A RECEPT EGYSZERŰ: MÉLYEN BE KELL NYALNI A FIDESZNEK!
Tamás Zoltán az ellenzéki városvezetésnek azt tanácsolta, hogy ha pénzt kér a kormánytól, akkor álljon le annak kritizálásával. Ezt a személyes jó tanácsot a helyi Fidesz-frakciójának vezetője később a tévében is megismételte:
“Úgy kellene kommunikálni, hogy addig amíg pénzt kérünk, (..) szeretnénk támogatásokat kérni, szeretnénk engedményeket kérni, addig a negatív kampánnyal, a kormány szidásával, a képviselő úr [Pócs János] állandó negatív színben való feltüntetésével álljon le. És akkor írjon pozitív levelet.” – idézi cikkében a 444.hu.
Eszerint, ha egy ellenzéki városvezetés szintén szeretne kompenzációhoz jutni a bevételmegvonások miatt, akkor nincs más dolga, mint felhagyni elveivel, szembefordulni saját pártjával, leállni a kormány kritizálásával, és olyan hazug levelet írni, melyben dicsőítik Orbánékat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.