De lehet, hogy még ennél is kevesebbet.
Orbán Viktor öt napja még azt mondta, hogy 2,4 millió embert oltanak be húsvétik, de szerdán a Kossuth rádió műsorában a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékese, Galgóczy Ágnes már csak 2 millióról beszélt — szúrta ki a Portfolio.
Az is tény, hogy
tizenkét napja Orbán még 2,6 millió emberről beszélt.
Szerdán Galgóczy azt mondta a Jó reggelt, Magyarország!-ban, hogy már több mint 3 millió ember regisztrált, majd hozzátette:
“április elejéig igyekszünk majd tulajdonképpen 2 millió embert védőoltásban részesíteni.”
Ez a szám sem teljesen biztos, hiszen Galgóczy úgy folytatta:
“Ez azért tényleg függ attól, hogy azok az oltóanyag szállítmányok, amiket Magyarország lekötött, illetve megvásárolt, azok időben meg is érkeznek és felhasználhatóvá válnak.
Tehát természetesen láthatjuk, hogy folyamatos a regisztráció, tehát egyre több ember szeretne védőoltást, és én azt gondolom, hogy ütemezetten, nyárra a védőoltások érkezése, illetve a regisztráció növekedése függvényében nagyon sok embert sikerül már védőoltásban részesíteni, és egy közösségi nyájimmunitást is kialakítani.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.