Az elnök szerint mondvacsinált okokra hivatkozva dobták vissza a rádió pályázatát.
“Rendkívül erőltetett, végtelenül aljas, gyáva” – így reagált a Klubrádió elnöke, Arató András arra, hogy a Médiatanács csütörtökön bejelentette, a rádió is érvénytelenül pályázott a 92,2 frekvenciáért, amely így február 15-e óta továbbra is kihasználatlan marad.
A csütörtökön kiadott közleményében az NMHH gazdasági és műsortervi hibákkal magyarázta azt, hogy kizárták a Klubrádiót a pályázatból, így állításuk szerint ezek alapján a Médiatanács nem látta biztosítottnak azt, hogy hatékonyan hasznosulna a közösségi célra kiadott frekvencia.
A közlemény ugyanakkor nem közölt további részleteket.
A HVG.hu-nak viszont a rádió elnöke elmondta, kaptak egy 17 oldalas dokumentumot, amelyben a Médiatanács három szabálytalanságot emelt ki, illetve visszamenőleg alakilag is érvénytelennek nyilvánította a pályázatot, holott korábban ezt megfelelőnek tartották.
Arató szerint, ha ez az indoklás “netán megállná a helyét, akkor az a törvény, aminek ez megfelel, abszolút törvénytelen”.
Az elnök elmondta, a műsortervvel kapcsolatban a Médiatanács többek között azt kifogásolta, hogy
“az ismétlésnél nincs kibontva a beltartalom”, azaz a megismételt műsort ugyanolyan részletességgel kellett volna bemutatni, mint az eredetit.
Emellett felhozták a Klubrádió negatív vagyonát is, holott Arató szerint “nem szerepel feltételként, hogy pozitívnak kell lennie”.
“Egy húsz éve működő rádiónál azt mondani, hogy az eddigi üzleti terve nem reális, na az tényleg nem reális”
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy lát-e bármi esélyt arra, hogy visszatérhet a jelenleg is üzemelő online verziójából az éterbe is a Klubrádió, Arató András a 2022-es választásra utalva azt mondta,
“Itt változásra esély jövő tavasszal van.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.