Vajon mennyit kellett ezen gondolkozni?
A Magyar Nemzet szerzője Fekete-Győr András március 15-i Facebook-posztjára reagált szerdán.
Békés Bence szerint
“a Momentum elnöke összekeveri a márciusi ifjakat a Habsburgokkal kollaboráló magyarellenes erőkkel.”
Fekete-Győr az inkriminált bejegyzésben azt írta:
“A márciusi ifjak ’48-’49-ben változást akartak Magyarországon. Azt mondták, hogy a magyaroknak sokkal több szabadságra, sokkal nagyobb jólétre és társadalmi békére van szükségük!
Mi momentumosok 2021 Magyarországán ugyanezt akarjuk.”
Békés írásában kiemeli, hogy Petőfiék valójában pont ennek az ellenkezőjét akarták, mert
“a magyar forradalmárok az ellen a mentalitás ellen harcoltak, amit a volt MSZP-s trénerek kitaláltak és begyakoroltattak Fegyőr Bandival és társaival.”
Szerinte az 1848-as nemzeti liberális gondolat pont az ellenkezője a 2021-es “nemzetellenes” liberális gondolatnak, mert ha a jelenben találkoznának, akkor az utóbbi képviselői
bebörtönzéssel fenyegetnék az előbbieket.
Érvelésében kifejti, hogy a Momentumot volt MSZP-s és SZDSZ-es “pártapparatcsikok” hívták életre azért, hogy
“erősíteni és legitimálni lehessen a korrupcióban és népnyúzásban érintett ballib, valamint a fasisztoid rasszizmusban érintett szélsőjobbos pártok szövetségét.”
Hozzáteszi, hogy már a NOlimpia kampány is hazaárulás volt, amelyben több százmillió forintot költöttek el külföldi szervezetek és kormányok támogatásával.
Békés szerint a Momentum a határon túliak ellen is kampányol, az Unióban pedig a magyar érdekek ellen dolgozik.
“Próbáljuk meg elképzelni, ahogy Petőfi forradalmi hangulatú verset ír arról, hogy miként akadályozták meg a világ legrangosabb sporteseményének hazai rendezését, hogyan kollaboráltak külföldi hatalmakkal azért, hogy az ő korrupt bábpártjaik kerüljenek hatalomra megint vagy az erdélyi, a kárpátaljai és a felvidéki magyar jelöltekkel szembeni kampányolásról!
Azt a verset nem Petőfi írná.”
— zárja sorait a propagandista.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.