Politika

Szijjártó Péter úgy tudja, magyar szabadalom alapján épülhet atomerőmű Üzbegisztánban

nyugatifeny.hu

Szijjártó szerint megérte elindítani a keleti nyitás politikáját.






“Magyarország és Üzbegisztán gazdasági és kereskedelmi együttműködése a bizonyíték arra, hogy megérte elindítani a keleti nyitás politikáját “– jelentette ki az Üzbegisztánban tartózkodó Szijjártó Péter hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.

 

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar-üzbég kereskedelmi és gazdasági együttműködés alakulása a bizonyíték arra, hogy

Magyarország sokat profitál a keleti nyitás politikájából.

 

Szijjártó elmondta: bár tavaly a világgazdaságnak és a világkereskedelemnek rendkívül rossz éve volt, a magyar-üzbég kapcsolatok fejlesztésébe fektetett munka bőségesen megtérült, hiszen

egyetlen év alatt 38 százalékkal nőtt Magyarország és Üzbegisztán kereskedelmi forgalma, amely így meghaladta a 115 millió dollárt. A miniszter szerint ez példátlan.

 

A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt a nukleáris energiával kapcsolatos üzbég-magyar közös fejlesztés előkészítéséről is.

 

Mint mondta:

Üzbegisztánban jelenleg atomerőművet építenek, és a magyar szabadalomként bejegyzett Heller-Forgó-rendszert akarják az új atomerőmű hűtési rendszerének kidolgozására használni.

 






Ez azt jelenti, hogy egy jóval 200 millió euró fölötti magyar beruházástechnológia-export valósulna meg Üzbegisztánban – vélekedett Szijjártó.

 

Hozzátéve: ráadásul, ha sikerül az atomerőmű hűtési rendszerét gyakorlatilag víz jelenléte nélkül megépíteni, az világszinten olyan magyar referenciát jelenthet, amelyet onnantól kezdve a világon bárhol, nem víz mellé települő atomerőmű építésénél használni lehet.

 

Tehát több mint százmillió dollárnyi magyar beruházás áll előkészület előtt, amely megvalósulása után a magyar “kifektetési stratégia” immáron egy új dimenzióba kerül – tette hozzá.

(via mti) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top