A párt szerint 20 ezer halott után eljött az ideje annak, hogy a felelősökről is beszéljünk.
“Ma újabb fekete nap jött el azzal, hogy mindössze 24 óra alatt 302 magyar ember halt meg a járványban. Tegnap kevesebb mint öt percenként vesztettük el egy-egy honfitársunkat.
Habár a DK a járvány kezdete óta arra törekszik, hogy megoldást és ne felelőst keressen, eljött az ideje annak, hogy a világ legrosszabbul védekező kormányának felelősségéről is beszéljünk”
– mondta Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője a párt szerdai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a DK szerint a kormányváltás után “el kell számoltatni, felelősségre kell vonni azokat a politikai vezetőket, akik harmadik hullám nemzeti tragédiájáért felelősek”.
“Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek, Kásler Miklósnak és Pintér Sándornak bíróság előtt kell majd felelniük azért a tragédiáért, amit a harmadik hullámban okoztak.
Bíróság előtt kell felelniük azért, hogy a harmadik hullámban messze a legrosszabb védekezésben magyar emberek tízezreinek a haláláért felelősek.
Ahogy azoknak is börtönben van a helyük, akik fegyverrel ölnek, úgy azoknak is felelniük kell a tetteikért, akik csapnivaló kormányzással, rosszabbnál rosszabb döntésekkel és a tíz év alatt szétvert egészségüggyel ölnek meg embereket”
– jelentette ki Arató.
Hozzátette, a DK nem fogja hagyni, hogy a politikai vezetők az egészségügyi dolgozók mögé bújjanak, ezért a jogállami keretek között, független bíróság előtt kell majd elszámolniuk, “mindazzal, amit tettek és mindazzal, amit elmulasztottak megtenni a járvány ideje alatt”.
“Mindenkivel osztozunk a gyászban, de éppen ezért nem feledkezhetünk meg az igazságtételről és a felelősökről sem” – zárta a sajtótájékoztatót a DK-s képviselő.
A teljes videót itt tudod megnézni:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.