Nem túl szívderítő hír a kormánytagok számára.
Felmérést közölt a Republikon Intézet a március havi pártpreferenciákról. A közvélemény-kutató cég változó erősorrendet mért a politikai szervezetek közti versenyben. A kutatás március 18. és 25. között készült 1000 fős, a teljes népességre vetített reprezentatív mintán.
A biztos pártválasztók körében
a Fidesz-KDNP szövetség népszerűsége 1 százalékponttal csökkent, immáron 45%-os.
Tavaly novemberben a kormánypártoknak még 48%-ot mértek, év elejére pedig 2 százalékpontot csökkent a támogatottságuk. Azóta stagnált a népszerűségük, márciusban viszont újra hanyatlani kezdett.
Az ellenzéki oldalon a DK legnépszerűbb párt, bár népszerűségük némileg csökkent; jelenleg a biztos szavazók 14%-a támogatja őket. Mögöttük szoros verseny alakult ki, ugyanis a Jobbik — egyre növekvő támogatottságának köszönhetően — jelenleg már a szavazók 13%-át tudhatja magáénak, hasonlóan a Momentum szavazóinak arányától, ami hónapok óta stagnál.
A korábbiakkal szemben márciusban az MSZP is tudta növelni támogatottságát, immáron a választók 9%-át tudhatják magukénak; ez a múlt havi eredményhez képest 1%-os javulás. A Párbeszéd és az LMP a februári adatokhoz hasonlóan a szavazók 2-2%-ának támogatását bírják. Az MKKP és a Mi Hazánk népszerűsége mindössze 1%-os. Az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt együttes támogatottsága 53%.
A Republikon szerint
számottevő népszerűség-változás csak a Jobbik esetében megfigyelhető.
A párt támogatottságának tendenciózus növekedését a miniszterelnök-jelöltnek bejelentkező pártelnök, Jakab Péter domináns politikai jelenléte okozhatja.
A választói hajlandóság az országgyűlési választás előtt kifejezetten magasnak mondható, 70%-os. Ez azt mutatja, hogy
a választópolgárok a szavazás tétjét rendkívül magasnak érzékelik.
(Republikon nyomán) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.