Megannyi kínzó kérdés.
A DK szeretné tudni, hogy Rogán Antalnak milyen érdekeltségei vannak a nagy lélegeztetőgép-mutyiban — közölte Barkóczi Balázs a párt online sajtótájékoztatóján pénteken.
A politikus elmondta, hogy a járvány miatt sebtében és rejtélyesen beszerzett lélegeztetőgépek ügye Szijjártó Péter neve mellé is kérdőjeleket tett, hiszen a külügyminiszter azóta sem mondta el, miért vásároltak ennyi gépet.
Barkóczi felhívta a figyelmet arra, amiről mi is beszámoltunk:
az ügyben Rogán Antal neve is felmerült a napokban.
A HVG információi szerint a jelenleg havi 90 millió forintért raktározzák a gépeket. A telephelynek, ahol a fölösleges gépeket parkoltatja a kormány, mindkét tulajdonosa Rogán Antal köreiből került ki, ráadásul az erre vonatkozó közérdekű adatigénylésre a reakciót csak 100 nap múlva kapták meg a kormánytól.
Az, hogy pontosan hány gépet raktároznak, nem derült ki a válaszból.
Mint ismeretes, az első hullám alatt fölöslegesen összevásárolt lélegeztetőgépeket Gödöllőn raktározzák a TEVA telephelyén, ami azóta kétszer is gazdát cserélt.
Szeptemberig ingyenesen parkoltak ott a gépek, azóta viszont fizetni kell érte.
A korábbi megállapodás egy haszonkölcsön-szerződés volt, amit a kormány korábbi stratégiai partnereként kötött meg a Teva Gyógyszergyár Zrt. gödöllői telephelyével.
Ez a megállapodás tavaly szeptember 30-ig szólt, októbertől pedig piaci alapúvá vált, mégpedig azért, mert a több mint 160 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanegyüttes időközben
kétszer is gazdát cserélt.
Mindkét tulajdonosnak köze van Rogán Antalhoz, jelenleg a Carion Befektetési Alapkezelő Zrt. a tulajdonos, akikre 2016-ban Rogán lakáslottóként elhíresült konstrukció szervezésének feltételeit szabta.
A Demokratikus Koalíció kíváncsi, hogy
Rogán Antalnak milyen érdekeltségei vannak a nagy lélegeztetőgépmutyiban.
A párt szerint felháborító, hogy
“ennek a velejéig korrupt rendszernek a sakkfigurái odáig fajulnak, hogy amikor emberek tömegei halnak meg, azt nézik, hogyan tudnának még többet lopni. Ezért kell majd őket ’22 után számon kérni, mert sem a lopás, sem a rengeteg halott nem maradhat büntetlenül.”
— fogalmazott Barkóczi.
A videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.