Minek ment oda?
Ítéljék meg, hogy etikailag helyes-e, amit Zacher Gábor a Szabad Európa rádióban mondott — ezt kérte 63 szakmai tagozat vezetőjétől Kollár Lajos professzor egy levélben, amit a szaktárca e-mail címéről küldött körbe, írta meg pénteken a Népszava.
A lap azt írja, hogy Kollár kérése azért is szokatlan, mert az általa megszólított szakmai tagozatoknak sem jogosítványa nincs, illetve
nem is feladata ilyen ügyben eljárni.
Kollár Lajos nem a kormánytól független Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságához fordult, hanem a miniszter tanácsadó testületének tárcától függő tagjaira próbált nyomást gyakorolni.
A lap úgy tudja, hogy több szakmai testület vezetője hárította a kérdést, mivel nem az ő feladatuk ilyen ügyben bármiféle nyilatkozatot tenni.
Zacher a Népszavának megerősítette, hogy létezik a levél, de egyebet nem kívánt hozzáfűzni az ügyhöz.
Az előzményekről mi is írtunk: toxikológus a Szabad Európa Szelfi című podcastjében beszélt arról, hogy szerinte Orbán Viktor felelőtlenül ígérte, hogy mindenkit meggyógyítanak, hiszen még ő maga sem mer ilyesmit ígérni a betegeknek.
Az orvos arról is beszélt, hogy már nem is számolja, naponta hány embert kell lélegeztetőre tennie.
A túlterheltséggel kapcsolatban elmondta, hogy
ő maga is 380 órát dolgozott márciusban,
az egészségügyi dolgozók fáradtak és túlterheltek, és nem tett jót az egészségügynek az új szolgálati jogviszony kényszerítése sem.
Azzal sem ért egyet, hogy a kórházi dolgozók nem nyilatkozhatnak, és a sajtót nem engedik be a kórházakba, mert így az emberek nem láthatják a valóságot.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.