Hatalmas győzelmet aratott az ellenzék – hatalmasat bukott a bíróságon Orbán.
RENDKÍVÜLI HÍR: Az Alkotmánybíróság ma kimondta: a rabszolgatörvény több pontja is alkotmányellenes! Az Országgyűlésnek haladéktalanul módosítania kell a dolgozókat súlyosan elnyomó törvényt! Május elseje előtt jól jön ez a győzelem!
2018 decemberében fordultunk közösen az AB-hez, miután Orbán Viktor kormánya elfogadta azt a rabszolgatörvényként elhíresült Munka Törvénykönyve-módosítást, amely önkényesen és durván csorbította a munkavállalók jogait: elvette a pihenőidejüket, akár évi 400 óra túlmunkára kényszerítette őket, és el akarta csalni a túlórapénzeiket, azaz gyakorlatilag rabszolgává silányította őket.
Az Alkotmánybíróság több mint két év után kimondta: senkit nem lehet elbocsátani azért, mert nem vállalja az „önkéntes” túlmunkát.
Az AB szintén kimondta, hogy hiába hároméves a munkaidőkeret, a korábbi, maximum egyéves idő alatt kell a pihenőidő átlagának kijönnie, és a rendkívüli munkavégzéssel egy év után el kell számolni.
Végül az AB úgy döntött, hogy ha a kollektív szerződést 36 hónap alatt felmondja a munkáltató, attól még továbbra is érvényesülnie kell azoknak a többletgaranciáknak, amelyeket a szakszervezet „kialkudott” a 36 hónap elfogadásáért cserébe.
(A korábbi gyakorlat az volt, hogy „vonzó” pluszjuttatásokkal rávehette a szakszervezetet a munkáltató a 36 hónap elfogadására, de utána felmondhatta a kollektív szerződést.)
Nagy győzelem ez a magyar munkavállalóknak! Úgy tűnik, hogy még az ellenzékiséggel ritkán vádolható Alkotmánybíróságnak is sok volt a rabszolgatörvény, az emberek elnyomása.
Küzdünk tovább, visszaadjuk az emberek jogait! Az AB-döntés után most az ellenzékkel közösen benyújtjuk az új törvényt is, amelyet kötelező lesz elfogadnia a parlamentnek!
#Párbeszéd
Forrás: Szabó Tímea közösségi oldala
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.