Mindenre van megoldás, csak akarni kell.
Egy friss felmérés szerint a budapestiek 90 százaléka nem akarja a kínai egyetemet. A miniszterelnök pedig azt mondta: nem lesz olyan beruházás, amit a budapestiek nem akarnak — írta Facebook-oldalán az Opinio Intézet közvélemény-kutatására hivatkozva Karácsony Gergely budapesti főpolgármester.
A korra, nemre és végzettségre nézve reprezentatív kutatásból az derült ki, hogy a férfiak 84, míg a nők 68 százaléka hallott már arról, hogy a kínai Fudan egyetem a magyar fővárosban létesítene kampuszt.
Több mint 90 százalékuk ellenzi azt, hogy erre a célra a magyar kormány 500 milliárdos hitelt tervez felvenni Kínától.
Ennek ellenére egy kedd este közzétett kormányhatározat új helyzetet teremtene a kínai Fudan Egyetem beruházásának megvalósítása ügyében.
A kormány az önkormányzat tiltakozása miatt most azt találta ki, hogy átrajzolnák a térképet, így a beruházás nem érintene önkormányzati telkeket.
Ha önkormányzati tulajdonban lévő telkeket nem érint a program, az új helyzetet jelent, de a kormányhatározatból az már nem derül ki, hogy pontosan hogyan képzeli a kormány a térkép átrajzolását.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.