Plusz egyszeri 150.000 forintot kapnak a nyugdíjasok kárpótlásul azért, amit Orbánék miatt vesztettek.
Jövőre újabb 5 százalékkal fog nőni a különbség a bérek és a nyugdíjak közt amiatt, hogy az Orbán-kormány megszüntette a nyugdíjak svájci indexálását — mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció szerdai sajtótájékoztatóján.
A párt miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a baloldali kormányok a svájci indexálást használták a nyugdíjak kiszámításánál, így ha növekedtek a bérek, akkor növekedtek a nyugdíjak is.
“Nekem szívügyem, hogy a 2022 utáni köztársasági kormány újra bevezesse a nyugdíjak svájci indexálását”
— mondta a politikus.
Ezzel végre meg tudnánk állítani a nyugdíjasok elszegényedését — tette hozzá, kiemelve, hogy a kormány jelenleg azokon garasoskodik, akik végigdolgozták az életüket az országért.
Hangsúlyozta, hogy ha ő lesz az ország miniszterelnöke, akkor
mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjasokat kárpótolják.
“Legalább százezer forintot kapjanak a svájci indexálás megszüntetése miatt elszenvedett veszteségeikért, ezen túlmenően ötvenezer forintot azért, mert semmilyen segítséget nem kaptak az elmúlt egy évben a járvány alatt”
— fogalmazott. Hozzátette: ez a 150.000 forint lesz a szimbóluma annak, hogy az új kormány megbecsüli a nyugdíjasokat. Kiemelte, hogy a valódi megoldás a svájci indexálás lesz:
ez fogja majd elhozni a könnyebb életet sokezer nyugdíjasnak.
A videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.