Az egész jelenlegi rendszer Orbánt szolgálja.
Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogásza a magyar alkotmány szakértője, évek óta figyelemmel követi a Fidesz által létrehozott Alaptörvény változásait.
Álalapítványoknak nevezi a felsőoktatás megreformálásának jelszavával létrehozott alapítványokat.
„Ezek nem a hagyományos értelemben vett alapítványok, hanem fedésre szolgáló szervezetek, még ha alapítványnak is nevezik őket.
A kormány nagyon okos, ha jogról van szó.
Ezek az alapítványok gyakorlatilag úgy működnek, mint a magánvállalkozások, és az egyszer kinevezett igazgatósági tagok maguk dönthetnek a jövőbeli tagokról.
Olyan ez, mint egy családi vállalkozás, a könyvelőt maguk közül választják, ezzel azonban nem lesz transzparens a társaság”
— mesélte a Klubrádiónak adott interjújában.
Scheppele szerint amennyiben új kormány alakul 2022-ben, de nem szerez kétharmadot, semmit sem tud majd kezdeni ezekkel az alapítványokkal. Az Európai Bizottságnak is meg van kötve a keze, az uniós támogatások felhasználója magántársaság is lehet.
Elmondta, hogy a kormány arra is ügyelt, hogy akkor is forrásokhoz jussanak, ha az ellenzék nyerne. Orbán úgy is dönthet, hogy elveszíti a választásokat.
„Fáradtnak néz ki, pihenésre lenne szüksége. Másrészt az állandó diktátorozásra ebben az esetben azt mondhatná, hogy lám, demokratikus választások zajlottak Magyarországon”
Pénzügyi gondok miatt sem kell aggódnia.
„Övé az alkotmánybíróság, a média és az egész jogi rendszer a keze alá dolgozik. Nem tudják büntetőjogi felelősségre vonni, mert az egész rendszer őt szolgálja.
Ha négy évig kipiheni magát, diadalittasan visszatérhet.
Tudom, őrültnek tűnik ez a gondolat, de mint alkotmányjogász azt látom, hogy ki van párnázva”
— mondta Scheppele végezetül.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.