Őszig marad a rendeleti kormányzás.
A kedd délelőtti ülésén megszavazta a Parlament a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását. Ennek értelmében a kormány megerősítette, hogy őszig meghosszabbítják a rendeleti úton való kormányzást lehetővé tevő jogszabályt.
A jelenlévő képviselők közül
- 128 igennel
- 57 nemmel szavazott
- 0 tartózkodott.
Ennek értelmében a veszélyhelyzeti kormányrendeletek a ház őszi ülésszakának az első ülésnapját követő 15. napig –
várhatóan szeptember végéig vagy október elejéig – meghosszabbították a koronavírus-törvény hatályát.
Az érvényben lévő és most meghosszabbított veszélyhelyzet lényege, hogy a kormány rendeletekkel hozhat szabályokat, nincs szükség a parlament által alkotott törvényekre.
A jogszabály emellett kimondja, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.
A törvény rögzíti, hogy a kormánynak a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.
A Telex beszámolója szerint Völner Pál azzal érvelt a meghosszabbítás mellett, hogy több átmeneti szabályozást igénylő rendelkezést is hoztak, és mivel a koronavírus gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak ezen az időszakon,
problémás lenne, ha ezek a rendelkezések hatályukat vesztenék.
A veszélyhelyzetet legutóbb február végén hosszabbították meg 90 nappal, így az ezzel kapcsolatos kormányrendeletek május 23.-ig voltak hatályosak.
A második hullám idején tavaly ősszel csak korlátozott időre (90 napra) adott felhatalmazást a rendeleti kormányzásra a parlament a kormánynak, azonban azt lehetséges meghosszabbítani.
A most elfogadott törvény értelmében egyhuzamban már egy évig fog tartani a veszélyhelyzet.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.