Már a bukásra készülnek?
Juszt László hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán arra, hogy az Orbán-kormány 2010 óta 15 ezer milliárd forinttal növelte az államadósságot.
“2020 végén 36 684,3 milliárd forint az államadósság. Ez tény. Miként tény az is, hogy 2010-ben 21 749,4 md volt.
Tehát majd 15 ezer milliárddal növelte az államadósságot az Orbán-kormány.”
Juszt arra is rávilágított, hogy a kormány fő gazdaságpolitikai célkitűzésének központi eleme az államadósság csökkentése lett volna. Ez a célkitűzés, amelyet alkotmányba is foglaltak, 50 százalék volt.
“A kormány 2010-ben létrehozott egy államadósság-mérő honlapot, ahol követhető az összes tartozás GDP-arányos értéke. Ezt ma felesleges keresni az interneten. Megszüntették. Maradt viszont az államadósság. Ez viszont alaposan kinőtte magát.
Ami ma tehát tény: közel 40 százalékkal nőtt az államadósság viszont/és megszüntették az államadósság-mérő honlapot”
— írta. A bejegyzést itt találod:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.