Politika

Most derült ki: Augusztus elejétől már csak ujjlenyomattal igényelhető személyi igazolvány

nyugatifeny.hu

Közel 9 millió ember ujjlenyomatát tárolják majd.






Korábban megírtuk, hogy ujjlenyomatot vett a rendőrség egy átragasztott kormányzati plakátról Pécsen a Kórház téren.

 

Szabad Pécs úgy tudja, hogy bejelentést tettek egy kormányzati plakát átragasztása miatt a rendőrségen, ez után indult nyomozás az ügyben.

 






Egészen véletlenül az esetet megelőző napon lépett érvénybe egy jogszabály,

ami kötelezővé teszi az ujjlenyomat megadását az új személyi igazolványokhoz.

 

A törvény ugyanis úgy szól, hogy

az állandó személyazonosító igazolvány tároló elemet tartalmaz. A tároló elem tartalmazza a polgár ujjnyomatát a (9) bekezdésben meghatározott kivételekkel”.

 

Mint írják, a tároló elem az ujjnyomatot abból a célból tartalmazza, hogy az állandó személyazonosító igazolvány és a polgár közti kapcsolat kétséget kizáróan megállapítható legyen.

 

Így a tároló elem abban az esetben nem tartalmazza az ujjnyomat adatot, ha a polgár

  • a személyazonosító igazolvány kiállításakor a 6. életévét még nem töltötte be,
  • annak adására ideiglenesen fizikailag képtelen, vagy
  • annak adására fizikailag képtelen.

 






Amíg korábban arról lehetett hallani, hogy az ujjlenyomat kiszolgáltatása visszautasítható, addig

augusztus másodikától ezt csak orvosi papírral lehet elkerülni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top