Korábban is beszélt arról Bige, hogy támogatja az ellenzék közös jelöltjét.
„Annyit adok neki, amennyit kér”
– ezt válaszolta Bige László a hvg360-nak, amikor arról kérdezték, hogy mennyit ér meg neki a kormányváltás, mennyi támogatást adna Márki-Zay Péternek.
Ezzel folytatta:
„Soha nem voltam és nem is leszek egyetlen párt tagja sem, és egyiket sem támogatom. Bár a kormánypárti sajtóban rám húzták, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy
sem Gyurcsányt, sem Karácsonyt nem támogattam.
Független, szabad gondolkodású embernek tartom magam, akinek véleménye van, s ha ez más, mint az aktuális hatalomnak, akkor rögtön bűnözőt és ellenzéki vörös bárót csinálnak belőlem? Mintha ismét a kommunizmusban, a hatvanas-hetvenes években lennénk.”
Bige azt is mondta, hogy Márki-Zay az egyetlen, aki közel áll a szívéhez, mert szerinte ő nem egy pártot, egy csoportot, hanem az egész országot képvisel. Azt reméli tőle, hogy vissza tudja állítani a demokráciát.
„Ahol egypártrendszer van, ahol a hatalmi ágak egy kézben vannak, és nincs szabad sajtó, ott nincs kontroll a kormány felett, azt pedig nem demokráciának, hanem diktatúrának hívják
– jelentette ki. Bige beszélt arról is, hogy nem akarja leállítani a gyárat. Mint mondta, jelentős érvágás neki, de nem fog tönkremenni. Úgy látja, támadássorozatot indítottak ellene, és a feljelentők egy része, akikről tud,
„valamilyen módon Csányi Sándorhoz köthető.”
Bige szerint a politikai hatalom törvényesnek látszó módon szeretné ellopni a vállalatait.
„Én nem alkudozom. Ők üzenték meg nekem, hogy ha eltakarodom külföldre, békében elvonulhatok, különben lecsuknak. De ez nem opció, eszem ágában sincs átadni a vállalataimat senkinek. Romániából eljöttem valaha, innen nem fogok továbbmenni. A Bige-cégcsoport az ország legértékesebb vagyontárgyai közé tartozik, az eszközállománya alapján kétmilliárd eurót ér”
– nyilatkozta Bige.
Márki-Zay Péter egyébként nemrég azt nyilatkozta, hogy elfogadná az anyagi támogatást Bige Lászlótól.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.