Farkasházy Tivadar könyvet jelentetett meg a napokban a Fidesz járványkezeléséről. A Halálcsoportban című műben számszerűsíti, hány embert lehetett volna megmenteni, ha a kormány idejében hozta volna meg a szükséges intézkedéseket.
“Írtam egy könyvet a járványról, megpróbálván a kormányzati propaganda és hazugságtenger elébe állni, miszerint a fél világ az ő teljesítményüket csodálja, erre azért még Goebbels doktor is csettintett volna. A végét azért nem vártam meg, mert ki tudja, hányan tehetjük meg. De igazából nem is a járványról szól, hanem főleg öt ember számtalan valótlan állítása, elhallgatása és a tények ütköztetéséről“
– fogalmazott Farkasházy egy a könyvet promozó Facebook-videóban.
A könyv szerinte egyik legfontosabb állítása, hogy ha Orbán csak hét szomszédos kollégája teljesítményének az átlagát nyújtja, de legalább a második és a harmadik hullám kezdetén időben lép, s nem egy lejárt nemzeti konzultációval takarózik,
“akkor a harmincezer halott fele még élhetne“
– közölte.
A videó többi részében az újságíró-humorista a kormányközeli embereket parodizálta, noha mint mondta, “Kálomista úrnál” szerényebbek a lehetőségei, így
“Gálvölgyi János, Selmeczi Tibor, Para-Kovács Imre és Varga Ferenc József álltak a videó elkészítésében a rendelkezésére.“
A videó itt tekinthető meg:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.