Az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette ki, hogy Minden a koronavírus elleni oltás mellett szól, az oltás hatékonyságával semmi nem vetekszik. Kásler Miklós az oltásba látja a megoldást, vagyis ha sokan veszik fel az oltást, le lehet törni a járvány negyedik hullámát.
Minden tudományos eredmény azt mutatja, hogy mindenkinek kérnie kell az oltást, illetve a már kétszer beoltottaknak kérniük kell a harmadik dózist is. A vizsgálatok szerint a megfertőződés, a kórházba kerülés az oltatlanok esetében 4-6-szoros eséllyel következik be – tette hozzá.
A magyar egészségügy heroikus küzdelmet vív, de a legmagasabb szinten helytáll a járványban. Az egészségügyben dolgozók fáradtak, a lelki teher nagy rajtuk, de reményét fejezte ki, hogy az emberek növekvő átoltottságával, kevesebb kórházi esettel az ágazat terhei csökkennek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.