Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köteles kiadni a kért dokumentumokat.
Szél Bernadett a Facebookon osztotta meg, hogy jogerős bírósági döntés mondja ki, hogy ki kell adnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény hatásvizsgálati dokumentumait.
A független országgyűlési képviselő azt követően fordult közérdekű adatigényléssel az egészségügyi tárcához, hogy
„egy nap alatt átnyomták” a parlamenten azt a jogszabályt, „aminek következtében idén tavasszal 4 ezer szakdolgozó hagyta el az egészségügyet”.
A minisztérium azonban megtagadta a kérést döntés-előkészítésre hivatkozva, így a képviselő a bíróságig ment. A testület első- és másodfokon is jogosnak találta Szél Bernadett kérését.
„Az Emmi azzal az abszurd érveléssel próbálkozott a bíróságon, hogy azért nem köteles kiadni az adatokat, mert az adatigényléskor még veszélyeztette volna az adatok kiadása a későbbi döntések meghozatalát. Csakhogy időközben már megszülettek azok a rendeletek, amikre hivatkozott, így a bíróság az anyagok kiadására kötelezte a minisztériumot”
– fogalmazott Szél Bernadett.
A képviselő arra számít, hogy a dokumentumokból egyértelműen ki fog derülni, „teljes vakrepüléssel szervezte át a kormány az egészségügyet a járvány kellős közepén, nem számolva a betegellátásra gyakorolt hatással.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.