Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője szerint
a tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani.
A Magyar Nemzet csütörtöki számában elmondta:
Hangsúlyozta: a 2020/21-es szezonban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt az influenzajárvány elmaradt. A lezárások nyomán Délkelet-Ázsiából – ahol az adott évi influenzajárványt elindító influenzatörzs rendszerint kialakul – nem volt repülőforgalom és általában utasforgalom sem, tehát a vírus Európába is csak minimális mennyiségben jutott el, és esélye sem volt terjedni.
Ócsai szerint azonban az idei év más, mivel van utasforgalom és a védőintézkedések is hézagosabbak, így a vírus H3N2 törzse már több európai országban, köztük a szomszédos Horvátországban is megjelent, így biztosra vehető, hogy Magyarországot sem fogja elkerülni.
A járványügyi szakértő hangsúlyozta: mivel az idei fertőzésveszély nagyjából a kétszerese a szokásosnak, különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele, amit a párhuzamosan jelenlévő koronavírus-járvány még inkább indokolttá tesz. Hozzátette: a koronavírus elleni védőoltásnak semmi köze az influenza elleni oltóanyaghoz, így a Covid-19-oltás után két héttel minden további következmény nélkül az influenza elleni védőoltás is beadható.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.