Politika

Beer Miklós: Imádkozom, hogy az Úristen adjon jóságot a kormánynak

hvg.hu

Zavarja a megfogalmazás, hogy Alaptörvénybe foglalnák a keresztény kultúra védelmét.






 

A váci megyéspüspök arról beszélt, lehet, hogy naiv, de reméli: Magyarország ki tud kászálódni a félelmeiből és görcseiből. „Az Isten szomorúan nézi, hogy nem értjük egymást, és rabjai vagyunk az előítéleteinknek” – mondta Beer Miklós a Hír Tv Egyenesen c. műsorában. Szerinte egyéni érdekeink rabjai vagyunk.

 

De bízik benne, hogy lassan minden felelős ember eljut oda, hogy saját érdekeit háttérbe helyezi. Kálmán Olga műsorvezető kérdésére, hogy szokott-e azért imádkozni, hogy a magyar kormány túljusson pillanatnyi érdekein és ne uszítson a menekültek ellen, Beer azt mondta, imádkozik, ahogy Pál apostol is mondta:

„Imádkozzatok az elöljáróitokért.” Hozzátette, az Úristen adjon nekik türelmet, jóságot, mármint a kormánynak, bár tudja, ez nagyon nehéz.

 






A közelgő alkotmánymódosításról, amiben a kormány kiűzné a hajléktalanokat a közterületekről, Beer azt mondta, mindannyian felelősek vagyunk a hajléktalanokért. Szerinte a törvény kevés, azon kell gondolkodni, hogyan tudjuk ezeket az embereket felemelni, keresni kell a tényleges megoldást. „Próbáljunk jézusi módon viselkedni” – üzent Beer.

 

Alaptörvénybe foglalnák a keresztény kultúra védelmét is. Beer erről azt mondta, nem lehet parancsra szeretni, nem lehet parancsra önzetlenné válni. „Zavar ez a megfogalmazás” – mondta a püspök. Mást jelent egy politikus és más egy hitét gyakorló ember szájából, hogy ki mit ért kereszténység alatt. „Lelkület nélkül a kereszténység semmit sem jelent” – tette hozzá, majd elmondta azt is, a hitet senki sem védheti, mert az személyes dolog.

Ne külsőségekkel tüntessünk a keresztény kultúra mellett – figyelmeztetett.

 

(HírTV | hvg)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top