Reagált a pletykákra.
A Telex információi szerint
több forrásból terjedt az a pletyka, amely szerint a drogos, jachtos orgia során lebukott Borkai Zsolt öngyilkosságot kísérelt meg, és kórházban fekszik.
A kezdeti információk szerint Borkai meghalt, azonban később már a kórházi kezeléséről szóltak a pletykák. A hír a portál szerint végigsöpört Győrön, és emiatt megkeresték a volt polgármestert, hogy utánajárjanak az információ valóságtartalmának.
Az olimpikonként ismertté vált korábbi városvezető személyesen vette fel a telefont, és reagált az elhangzottakra. Borkai azt mondta, sokan keresték már meg az üggyel kapcsolatban, és hozzá is hamar eljutott a halálának híre. Elmondta, ennek ellenére egy kézilabdameccsen is megjelent, és sokan látták, hogy jól van. Ezután már olyan információk kezdtek el terjedni, miszerint az expolgármester csak öngyilkossági kísérletet hajtott végre, és a felesége vágta le a kötélről.
“Nem tudom, ki és miért terjeszti ezt. Azt nem hiszem, hogy politikai oka lenne, mert én már régóta nem vagyok ott a politikai porondon” — jelentette ki.
“Ami engem illet, nyugodtan leírhatják, hogy jól vagyok“
— mondta, hozzátéve, hogy a sportolói múltja miatt tudta folytatni az életét a nagy visszhangot keltő botrányát követően. A halálhírre úgy reagált, bizonyára igaz a mondás, amely szerint akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.