A kormány az elmúlt tíz-tizenegy évben közös erővel újraegyesítette a magyar nemzetet, ennek eredményeként magyarnak lenni hátrány helyett egyre inkább előnyt jelent mindenhol a Kárpát-medencében – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Sátoraljaújhelyen, a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem nevű rendezvényen.
Potápi Árpád János a koronavírus-járvány miatt elmaradt Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor helyett megtartott találkozón hangsúlyozta, akkor lehetnek erősek a kárpát-medencei magyar közösségek, ha Magyarország gazdaságilag, morálisan és politikailag is erős. Az elmúlt száz évben nem volt olyan eredményes tíz-tizenegy év, amely hasonló lenne a 2010 óra tartó időszakhoz – jelentette ki.
Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a kormány meg tudta erősíteni a magyarságot, a magyar nemzeti közösségeket a Kárpát-medencében és a diaszpórában. A magyarságnak minden lehetséges politikai színtéren képviseltetnie kell magát ahhoz, hogy intézményeit erősíteni tudja, például az oktatás, a kultúra és a sport területein – mondta. Potápi Árpád János úgy fogalmazott, hogy Magyarország minden magyar otthona, éljenek bárhol is a világban; a magyar nemzet immáron egységes világnemzet.
A Miniszterelnökség államtitkára az elmúlt évek támogatáspolitikájáról szólva hangsúlyozta, az egész Kárpát-medencében nincs olyan magyarlakta település, amely valamilyen támogatást ne kapott volna. Emlékeztetett: a tavalyi nemzeti összetartozás éve után az idei a nemzeti újrakezdés éve.
A Tájkép csata közben – Külhoni pártelnökök kerekasztala című beszélgetésen Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, Ukrajna mára Európa legszegényebb országává vált, ahol az elmúlt évek jogszabályváltoztatásainak következményeként megszűntek a nemzeti kisebbségek jogai.
Hangsúlyozta, az elmúlt időszakban megrendülni látszódnak azok a “nemzetközi fogódzók”, amelyektől korábban segítséget reméltek a kisebbségek jogainak védelme érdekében. Brenzovics László ugyanakkor köszönetet mondott a magyar kormánynak a határon túli magyarságnak nyújtott támogatásokért.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány bebizonyította, nem igaz, hogy politika nélkül lehet élni és boldogulni. Az emberek felismerték, hogy a mindennapi ügyeikben nagy segítségükre lehet a “magyar politikai opció”, ennek eredményeként pedig a VMSZ harminc éve nem látott eredményt ért el a szerbiai választáson – fejtette ki, hozzátéve: szervezetüknek kilenc parlamenti képviselője és hét államtitkára van.
Forró Krisztán, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke elmondta, az utóbbi időben hiába kérték a szlovák kormánytól a kisebbségek helyzetének javítását, ez annak ellenére nem történt meg, hogy lett volna lehetőség rá. Példaként említette, hogy továbbra sem biztosított a szlovák-magyar kettős állampolgárság a felvidéki magyar közösség számára.
Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége elnöke hangsúlyozta, szervezetüknek a tavalyi parlamenti választáson sikerült megőriznie korábbi pozícióját és tovább tudták mélyíteni együttműködésüket az ottani jobbközép kormánnyal.
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke közölte: harminc év után először tudtak egy valóban gyakorlatias megállapodást kötni a szlovén kormánnyal, ami a magyarországi forrásokkal kiegészítve nagy segítséget jelent a muravidéki magyar közösségnek.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke hangsúlyozta, támogatják a gyermekvédelemről szóló magyarországi népszavazást és mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbb erdélyi kettős állampolgár részt vegyen azon, valamint öt nemmel szavazzon a feltett kérdésekre. Szólt arról is, reményeik szerint néhány hónapon belül jogilag is létrejöhet az Erdélyi Magyar Szövetség az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt egyesülésével.
Tánczos Barna, Románia környezetvédelmi minisztere, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa úgy értékelt, eredményes volt az utóbbi év az erdélyi magyarságnak. A romániai kormányban “nem vagyunk tájba simulóak” – fogalmazott, hozzátéve, bízik abban, hogy a jelenlegi kabinet hosszú távon is hivatalban maradhat. Tánczos Barna szólt arról is, hogy a jövő évi tusványosi találkozón már biztosan nem kell majd a medvéktől tartaniuk a résztvevőknek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.