Akárhogy is van, akármilyen nevet is adnak neki, mégiscsak propaganda minisztérium az, amit Rogán Antal vezet, milliárdos média költéssel. Ezzel a pénz mennyiséggel fel tud futtatni cégeket, vagy éppen elzárva a kormányzati hirdetések végtelen pénzcsapját, meg is tud buktatni újságot, televíziót, rádiót.
Nagyon sokáig megkerülhetetlen volt a kormányzati hirdetések terén két személy, Kuna Tibor és Csetényi Csaba. Utóbbi Rogán szomszédja a Pasa parkban, míg Kunát Szíjjártó baráti köréhez sorolják. A tulajdonikban lévő cégek eddig megkerülhetetlenek voltak a kormányzati média költések területén, másodhegedűsként pedig Balásy Gyula szedegette fel a maradék morzsákat. Mondjuk sokan lehajolnánk ezekért a morzsákért. Most viszont felragyogott az ég Balásy felett, teljesen váratlanul első számú szereplővé lépett elő: ugyanis a Nemzeti Kommunikációs Hivatal csütörtökön felmondta a szerződéseit az állami kommunikációs tendereken eddig nagyon sikeres Kuna és Csetényi cégeivel.
Érdekes a történetben, hogy egyébként a Rogán Antal alá rendelt hivatal egy milliárdos keretszerződés megkötése után vette csak észre, hogy a cégek súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt, ami kizáró oknak számít. Pedig, a közbeszerzési hatóság már június 6-án meghozta a döntését, így a keretmegállapodás megkötésekor már tudni lehetett volna a kizáró okokat, mindenesetre ezt csak az aláírás után egy nappal vették észre. Így azonban egyedül Balásy Gyula cégei végezhetik el a kormányzati kampányok lebonyolítását.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.