Az ügyészség szerint a képviselők eltitkolt vagyonát nyilvánosságra hozni bűncselekmény – ezt a következtetést vonta le a Momentum egy politikusuk, Paróczai Anikó ügyében hozott határozatra hivatkozva.
Mint az előzményeket felidézve írták, tavaly júniusban Kránitz Krisztián, a nemrég megszűnt kispesti Vagyonkezelő igazgatója – volt MSZP-s önkormányzati képviselő – feljelentése nyomán rabosították Paróczai Anikót, kispesti önkormányzati képviselőt, a Momentum kispest-kőbányai országgyűlési képviselőjelöltjét. Kránitz volt az, akinek nevét kormánypárti médiumok által nyilvánosságra hozott hangfelvételeken korrupciógyanús ügyekkel együtt emlegették, igaz, az érintett cáfolta, hogy bármi törvénybe ütközőt tett volna.
A Momentum most arról ír, a napokban az ügyészség határozatot hozott Paróczaival kapcsolatban a személyes adatokkal való visszaélés ügyében is. Az ügyészség szerint a képviselők eltitkolt vagyonát nyilvánosságra hozni bűncselekmény, és az ügyet egy éves időtartamra feltételesen felfüggesztenék. Ha Paróczai egy évig a hatóság szerint példamutatóan nyilvánítja ki a véleményét és semmilyen egyéb bűncselekményt nem követ el, akkor lezárják az ügyet.
A határozat kimondja: „Amennyiben a feltételes ügyészi felfüggesztés időtartama eredményesen telik el, a gyanúsított az előírt magatartást tanúsította, a gyanúsított a feltételes felfüggesztés alapját képező bűncselekmény miatt nem büntethető, így az eljárás megszüntetésére kerül sor”. Paróczai és ügyvédje a határozat ellen panasszal élnek.
Paróczai az esetet így kommentálta: „Az indoklásból nem világos – és a feljelentésből sem volt az –, hogy hogyan tudtam visszaélni NYILVÁNOS adatokkal. Átláthatósági tanácsnokként és képviselőként a munkámat végeztem: megmutattam azt a spanyol villát, amit Kránitz Krisztián „kifelejtett” a vagyonnyilatkozatából. Ahogy a magyaroknak joga van látni, hogy milyen fényűző kacsalábon forgó majorságot épít Hatvanpusztára Orbán Viktor, úgy ahhoz is joguk van, hogy lássák, milyen spanyol villát titkol előlük Kránitz Krisztián”. – Nem fognak megfélemlíteni. A határozat ellen panasszal élünk az ügyvédemmel, ugyanis az igazság nem lehet szájkosárban! – tette hozzá.
Forrás: Fekete-Győr András
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.