Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott vezetője 389 ezer forintos m2-áron vehette meg azt a Városház utcai, 49 m2-es üzlethelyiséget, amit 2019-ben vásárolhatott meg az V. kerület fideszes vezetésű önkormányzatától – írta meg az RTL.
A 19 millió 38 ezer forintos vételárat az V. kerület tájékoztatása szerint független igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján határozták meg.
Ez az ingatlan már a második, amely a belvárosi önkormányzattól került Schadl György tulajdonába, de Karácsony Gergely hétfőn arról beszélt, hogy Schadl egy rakás gyanús ingatlanügyletet kötött két fideszes vezetésű kerülettel.
Schadl a Belvárostól vette meg a Városház utca 16. alatti ingatlant is, úgy, hogy az Karácsony szerint benne se volt az eredeti pályázati anyagban. Az ügyben eljáró ügyvéd a főpolgármester szerint megakadályozta, hogy a Főváros éljen az elővásárlási jogával, miközben kedvező áron jutott irodához.
Az akkor még fideszes vezetésű Erzsébetvárosban pedig Schadl 8 üres önkormányzati lakást vett összesen 200 millió forintért a 2019-es önkormányzati választások előtt, úgy, a kerület egyszerre árverezett el 9 lakást, amik közül Schadl 8-at nyert meg, ebből 7-et egyedüli licitálóként – mondta Karácsony, aki vizsgálóbizottságot kezdeményez az „összefüggések feltárására”.
A belvárosi önkormányzat 2015 óta nem teszi nyilvánossá az eladott ingatlanjainak a listáját. A kerületben rengeteg ingatlant adtak el gyanús körülmények között.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.