Ha már ott volt, a házelnök azt is elárulta, mi az „európai nemzetek leányainak” feladata.
Kövér László a határozott, érthető üzenetek embere, így a vajdasági Nagybecskereken sem rejtette véka alá, hogy mindennek ára van.
A házelnök csütörtökön, ünnepélyes megnyitó beszéd keretében adta át a Boldogasszony Iskolanővérek lánykollégiumát. Mint az MTI beszámolójából kiderül,
“az iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatás keretében kapták vissza az épületet, aminek renoválására, felszerelésére 1,2 milliárd forintot adott a magyar állam.”
Kövér előbb arról beszélt, hogy a magyarság küldetése ezer éve változatlan – nem más, mint magyarként megmaradni a Kárpát-medencében – a délvidéki magyarok mindig számíthatnak Magyarország támogatására.
A fideszes politikus végül arra kérte a vajdasági magyarokat, hogy a június 21-i szerbiai választásokon mindenhol támogassák a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jelöltjeit, “mert ez a garancia arra, hogy a magyar érdekekről a magyarok mellőzésével sehol se lehessen dönteni”. Pásztor István, a VMSZ a Fideszt lelkesen támogató elnöke pedig a távirati iroda beszámolója szerint megköszönte a “nemzetben gondolkodó magyar kormánynak, hogy hittel állt a zárda felújításának ügye mellé”.
“Ilyen egyszerű dolog ez: a Fidesz egyik vezető politikusa elmegy a határon túlra, átad egy magyar közpénzből felújított épületet, majd megmondja, hogy a vajdasági magyarok melyik Fidesz-szövetségesre szavazzanak – Szerbiában.”
Kövér László nem először fejti ki, hogy kinek mi a feladata, tartott ő már választási eligazítást református püspököknek is. Nagybecskereken ugyanakkor nem csak a helyi magyarokhoz intézte szavait, ennél jóval nagyobb közönséget szólított meg: az európai nemzetek leányait.
Mint mondta, Európa addig marad önmaga, míg a magyar, szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat.
Forrás: Népszava
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.