Hivatalos.
Hivatalosan is elküldték a levelet Magyarországnak, amely szerint megindul a kondicionalitási, más nevén jogállami mechanizmus Magyarországgal szemben.
Ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be az Európai Parlamentben, ahol most először tartottak olyan eseményt, amelyen a képviselők kérdezhettek a bizottság elnökétől.
A bejelentés rövid tapsot kapott a teremben. A levelet nagyon frissen küldhették el, mert Von der Leyen a kérdések órájának elején Stéphane Séjourné kérdésére még csak azt mondta, hamarosan bejelent valamit ezzel kapcsolatban.
A jogállami mechanizmus olyan eszköz, amellyel az Európai Bizottság el tudja venni a tagállamoktól az uniós támogatásokat, ha bizonyítani tudják, hogy a tagállam megsérti az EU alapvető értékeit, és ami a legfontosabb kitétel, ezzel árt az unió költségvetésének is.
A mechanizmus eredetileg arra született, hogy vissza tudja fogni a tagállamok uniós alapértékekkel szembeni viselkedését, de valamivel gyengébb eszköz legyen, mint a hetes cikk szerinti eljárás, amely elveheti a tagállam szavazati jogát a tanácsban. Hosszú tárgyalások során a mechanizmus sokat finomodott, és mostanra alapvetően inkább az uniós költségvetés, mint az uniós alapértékek védelmére szolgál.
A mechanizmus megindítása nem jelenti azt, hogy innentől nem jönnek pénzek Magyarországra. Most egy hosszú, akár hónapokig tartó párbeszéd kezdődik
Magyarország és az EU között,
végül a Bizottságnak meg kell határoznia, hogy hol és milyen mértékben sérülnek az uniós alapértékek és a költségvetés, majd megszabnia erre egy szankciót.
Végül erről kell szavaznia az Európai Tanács tagjainak. Itt most Lengyelország sem tudja majd megvédeni Magyarországot, mert a mechanizmus elfogadásához elég a minősített többség.
A mechanizmust 2020 végén fogadták el, de a magyar és a lengyel kormány megtámadta azt az uniós bíróságon. Ennek a célja az volt, hogy a választások előtt ne léphessen életbe, de főleg ne tudjanak konkrét pénzeket elvonni Magyarországtól. Végül a bíróság februárban söpörte le a magyarok és lengyelek aggályait, de akkor már olyan kevés idő volt a választásokig, hogy egyértelműen politikai döntés lett volna elindítani, ezért nem tették meg.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.