A nyugati szankciók globális élelmiszerválságot és energiaár-emelkedést váltottak ki, Oroszország ilyen körülmények között körültekintőbb lesz az élelmiszer-kivitelben, különösen azon az országok esetében, amelyek barátságtalan politikát folytatnak vele szemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz agráripari komplexum támogatásáról szóló keddi online konferencián.
“Egyértelmű, hogy az idei évben a globális élelmiszerhiány miatt óvatosabbnak kell lennünk a külföldi élelmiszer-szállítások során, nevezetesen úgy, hogy szigorúan ellenőrizzük az ilyen export paramétereit azokba az országokba, amelyek egyértelműen ellenséges politikát folytatnak velünk szemben”
– mondta az elnök.
Putyin arra figyelmeztetett, hogy a magasabb energiaárak a műtrágyahiánnyal kombinálva arra késztethetik a Nyugatot, hogy pénzt nyomtatva felvásárolja a készleteket. Ez szerinte élelmiszerhiányhoz vezet a szegényebb országokban, újabb migrációs hullámokat elindítva.
Megállapította, hogy Oroszország a főbb élelmiszerek tekintetében önellátó. Beszámolója szerint az elmúlt hét év során a mezőgazdasági termékek termelése 15, az élelmiszereké pedig több mint 25 százalékkal nőtt, napraforgóolajban és gabonában az orosz vállalatok kapacitása meghaladja a keresletet.
Az orosz vezető szerint a megnövekedett orosz agrártermelési volumen lehetővé teszi, hogy az élelmiszerek ára belföldön alacsonyabb legyen, mint a világpiacon. Mint mondta, az élelmiszer-önellátás Oroszország valódi versenyelőnye, amelyet meg kell óvni a konjunktúra ingadozásaitól.
Az import helyettesítésére újabb orosz agráripari vállalatok létrehozását sürgette, fontosnak nevezte az importtartalom csökkentését az orosz mezőgazdasági termékekben. A feladatok között nevezte meg a vetőmag-nemesítést, az orosz állattenyésztés fejlesztését, a mezőgazdasági gépek és berendezések, valamint az alkatrészek saját gyártásának jelentős növelését.
Támogatásáról biztosította a kormány javaslatát, hogy az agráripari komplexum támogatására idén legalább 153 milliárd rubel többletforrást különítsenek el. (A rubel jelenleg mintegy 4,1 forintot ér.)
Méltatta, hogy Oroszországban lebegő vámot vezettek be a gabona és a napraforgóolaj exportjára és az orosz gazdák érdekében szabályozták a műtrágyapiacot. Az elnök szerint ellenőrzés alatt kell tartani az ágazat üzem- és kenőanyagokkal, vetőmaggal és törzskönyvezett termékekkel való ellátását.
Putyin kétélű fegyvernek nevezte az orosz energetikai vagyon államosítását sürgető nyugati felhívásokat, hasonló ellenlépéseket helyezve kilátásba. Hozzátette, hogy a globális energiaszektorban romlik helyzet a nem piaci intézkedések és a Gazpromra gyakorolt nyomás miatt.
Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, kivitele főleg Afrikába és a Közel-Keletre irányul. Fontos termelője a kálium-, foszfát- és nitrogéntartalmú műtrágyáknak. Az orosz műtrágyatermelés meghaladja az évi 50 millió tonnát, ami a világ kapacitásának 13 százalékát jelenti.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.