Amikor a Fidesz “kultúrharcról” beszél, az egykori szabad szellemi műhelyeket, színházakat teljesen ellehetetlenítő rendszerként lép fel, elfelejt egy nagyon fontos dolgot. Mi, a kultúrát szerető magyar emberek nem támasztunk nagy elvárást, csak hogy az alkotók alkothassanak, a színészek előadhassanak, a színműs hallgatók tanulhassanak: szabadon.
A napokban kiderült, hogy a Pozsgai Zsolt által írt dráma Antall József és az ifjú Orbán Viktor véletlen találkozásáról és párbeszédéről szól és maga a szerző álmodja színpadra. Mindehhez hozzátartozik, hogy hatszázezer forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A miniszterelnök és a fiú” című darabot, amit a Kálomista Gábor által vezetett Thália mutat be április végén.
Mi ezzel a baj?
Alapvetően semmi. A rendszerváltás fontos epizód a magyar történelemben, bizonyára izgalmas és érdekes előadás születhet egy fiktív párbeszédből is, ami két, akkoriban meghatározó politikusról szól. Még azzal sincs baj, ha Kálomista és csapata ezt direkt propaganda-célzattal hozza létre.
Akkor mi a gond? Az első keserű íz akkor éri el a szánkat, amikor látjuk, hogy az egyik szereplő egy elhunyt egykori kormányfő, a másik pedig egy jelenleg is regnáló miniszterelnök. Ezen még túllépnénk, hiszen ki tiltja meg, hogy csak halála után készüljön egy politikusról művészeti alkotás? Azt már nehezebben veszi be a gyomrunk, hogy mindezt állami támogatással valósítják meg egy olyan színházban, amit egyébként is több száz milliós pénzekkel töm ki a kormány.
Ha összetettebben próbáljuk ezt szemlélni, a keserű szájíz mellé undort is érezhetünk. Olyan előadók részesülnek támogatásokban, akikről egykor azt gondoltuk, hogy a pop-ipar középszerű- és selejt termékei. A rendszerhez hű ripacsok, agresszív kultúrabárdolók, nímandok. Ugyanez igaz a színházakra is.
Mindeközben a 2010-es években még virágzó, mára már elfeledett kisszínházak, alkotóközösségek, érdemi művészek, és nem utolsó sorban maga a színház- és filmművészet legnagyobb alma matere, az SZTE mostanra csak rom maradt.
Azok miatt, akik megünnepeltetik egy színdarabbal a mételyező rendszer vezetőjét. Ez a baj az Orbán-darabbal. Semmi több…
Jabronka Richárd
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.