Az aljas fideszes bosszúhadjárat megkezdődött a jogaikért, és a gyerekeink jogaiért harcoló pedagógusok ellen. A szakszervezetek nem adják fel, bírósághoz fordulnak.
Rengeteg sztrájkban résztvevő tanár fordult segítségért a a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ).
A tanárok mindenhol betartották a törvény által előírt dolgokat, mégis szankciók érték őket számos tankerületben. Így már érthető, miért listázták a sztrájkban résztvevő pedagógusokat.
Szabálytalanul vonták el a bérüket
A Népszava arról ír, hogy érkezett egy olyan panasz is a szakszervezethez, hogy egy vidéki tankerületi központ igazgatója elrendelte, hogy a sztrájkban részt vevő pedagógusok a megtartott, adminisztrált óráikat is töröljék a rendszerből. Más helyeken igazolatlan távollétet írtak be a sztrájkoló pedagógusoknak, pedig az iskolában tartózkodtak.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete olyan esetekről is tud, hogy a március 16-17-18-ai sztrájkkal érintett napokra utólag, két-három héttel a sztrájk után rendelt el rendkívüli szünetet az igazgató. A PDSZ szerint ez jogellenes, rendkívüli szünet visszamenőleges hatályú elrendelésére a törvények nem adnak lehetőséget.
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint a jogellenesen levont munkabért a tanárok követelhetik a munkáltatón.
A tanárok egy időre felfüggesztik a sztrájkot, az Orbán-kormány válaszára várnak, hogyan kívánják rendezni a pedagógusok követeléseit.
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatón arról beszélt, évenkénti 10 százalékos emelést tudnak ígérni a tanároknak, többet nem. Ezzel azonban a tanárok nem igazán vannak kisegítve, hiszen ez még az infláció értékét sem éri el.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.