Április 3-án látványosan megdőlt az az elképzelés, hogy a szövetségbe tömörült hat ellenzéki párt 2018-ban, külön-külön elért eredményei együtt indulva összeadódhatnak.
A hatpárti ellenzék a 2022-es országgyűlési választásokon százszázalékos feldolgozottságnál 1 947 117 listás szavazatot kapott. 2018-ban ezek a pártok és az Együtt, hasonló részvételi arány mellett, külön indulva, összeadva ennél nagyjából 750 ezerrel több voksot gyűjtöttek.
További jelentős változás a szavazatmegoszlásban, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a 2018-as választások idején még nem létezett, 2022-ben viszont elvitt 332 440 listás szavazatot. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is többen választották, mint korábban: az MKKP 2018-ban 99 414 listás voksot kapott, idén 185 030-ig jutottak. Az új szereplő Megoldás Mozgalom is 1 százalék fölé kúszott 58 928 támogatóval a neve mellett. Közben a Fidesz–KDNP körülbelül 230 ezer szavazattal javított listás eredményén.
Volt, ahol csak vitt az összefogás
Több olyan választókerületet is találtunk, ahol annyira nem érvényesült a hatpárti szövetség által várt szavazatmaximalizáló hatás és a 2018-as számok összeadhatósága, hogy a közös jelölt kevesebb voksot szerzett, vagy nem volt képes jelentősen jobb teljesítményre, mint a 2018-ban legjobb eredményt elérő ellenzéki jelölt összefogás nélkül.
A könnyebb összehasonlíthatóság érdekében a táblázatunkban csak olyan példákat hoztunk, amelyekben a 2018-ban legerősebb eredményt elérő ellenzéki jelölt volt a választókerület hatpárti indulója 2022-ben.
Az alább felsorolt jelölteknek nem csak a 2018-ban, még rivális ellenzéki indulók által elvitt, ám most az összefogásnak köszönhetően elméletben egy táborba tartozó szavazókat sem sikerült maga mögé állítania, hanem még a saját 2018-as eredményét sem sikerült megismételnie, vagy jelentősen, a győzelemhez elegendő szinten felülmúlnia.
Forrás: Index
*A listán szereplő jelöltek közül 100 százalékos feldolgozottság mellett egyedül Mellár Tamás nyert egyéni választókerületében.
Eltűntek a jobbikos szavazók?
A Republikon Intézet külön elemzést szánt a Jobbik szavazóinak április 3-án látott mozgására. Azt vizsgálták meg, hogyan alakultak a szavazati arányok abban a húsz egyéni választókerületben, ahol 2018-ban a Jobbik a legjobb egyéni eredményeit érte el.
Becslésük alapján a vizsgált húsz választókerületben a Jobbik szavazóinak valószínűsíthetően 53 százaléka voksolt az Egységben Magyarországért jelöltjére. Ennél jelentősen kisebb a Mi Hazánkra, valamint a Fideszre átszavazók aránya.
Fotó: Republikon Intézet
A Republikon végkövetkeztetése az, hogy a Jobbik szavazóinak nagyjából fele követte a pártot az összefogásba, és átlagban negyedük maradhatott otthon április 3-án. A Fidesz és a Mi Hazánk mindkét csoportnál kevesebb jobbikos szavazót vonzhatott magához, ahogy a fenti ábra mutatja.
Azt is érdemes figyelembe venni a számításnál, hogy 2018-ban elterjedt a közbeszédben a taktikai szavazás fogalma, ami az esélyesnek tartott ellenzéki jelölt támogatását jelentette még akkor is, ha a választópolgár pártpreferenciája nem ezt diktálja. Ennek köszönhetően 2018-ban olyanok is szavazhattak az esélyesnek nevezett jobbikos jelöltekre, akik nem kötődtek erősen a párthoz.
Az adatok tükrében a kutatóintézet arra jutott, hogy bár a jobbikos szavazók megszólításának hiánya rányomta a bélyegét az Egységben Magyarországért teljesítményére, de nem egyedül a Jobbik táborát nem tudták mozgósítani a választásra. (Index)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.