Rövidre zárták a főigazgató rövidzárlatát.
Korábban mi is írtunk róla, hogy Schmidt Mária, a Pesti Srácok nevű nyomtatványban egy véleménycikk keretein belül, arról értekezett, hogy szerinte újra kellene gondolni az általános hadkötelezettség visszavezetését. A Honvédelmi Minisztérium az ATV Híradójának reagált a kormánybiztos-történész kijelentéseire.
Schmidt Mária cikkében úgy fogalmazott: “Folytatnunk kell az egészségügy, az oktatás és a honvédelem reformját. Újra kell gondolnunk az általános hadkötelezettség (férfi és női egyaránt) visszavezetését. (Érdemes lenne erről egy nemzeti konzultációt kezdeményezni.) Hiszen a háború, mint látjuk, egyáltalán nem veszett ki a világból, még Európából sem, sőt ott folyik a határainkon”.
A Híradó a kijelentéssel kapcsolatban felkereste a Honvédelmi Minisztériumot, hogy megtudja: mit gondolnak a javaslatról, egyetértenek-e vele.
A tárca válaszában hangsúlyozta: “Schmidt Mária álláspontja a sorkötelezettségről a professzor asszony magánvéleménye,
semmiben sem egyezik a kormány álláspontjával.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.